Amit tutira tudnod kell

Sziasztok! Ha meg akarsz tudni bármit is a kkor ezt neked ajánlom!

Magyarország iskolái és eredményei az iskola honlapja képei stb...


Isaszeg,Kalpka György Általános Iskola

 

Iskolánk története

 

Az 1960-as évek elején több mint 1000 általános iskolai tanulót oktattak, neveltek a Damjanich János Általános Iskola több telephelyén. A Madách úti épületben tanult a legtöbb diák, de volt oktatás a Gazdakörben és a Móricz Zsigmond u. 10. sz. alatti épületben (ma az Idősek Otthona és a Családsegítő Szolgálat működik itt). Szükség esetén a művelődési házban is elhelyezésre kerültek osztályok.
A község lakosságának növekedése, a Gödöllő irányában elhelyezkedő telkek beépülése miatt szükségessé vált egy új, modern iskolaépület létrehozása.
A község akkori vezetői a Kossuth Lajos út és a Tompa Mihály utca közötti területen jelölték ki a felépítendő 8 tantermes iskola helyét. Az építést a Pest Megyei Építőipari Vállalat végezte el állami költségvetésből.
1963. szeptember 1-jén került átadásra a korszerű, minden igényt kielégítő iskolaépület.
A 8 osztálytermen kívül fizika-kémia előadó, technika műhely, jól felszerelt tornaterem, öltözők és zuhanyzók, napközi főzőkonyha és ebédlő, úttörőszoba és nagy, világos zsibogó tartozott az épülethez. A tágas udvar, mozgásra, sportolásra biztosított lehetőséget.
551 tanuló, 16 osztályban, 22 tanár irányításával vette birtokba az épületet. A tanítás továbbra is váltott műszakban folyt.
A szép, parkettás termek védelmében sokáig váltócipót használtak a gyerekek, ezzel is megőrizve a tisztaságot.
Az iskolaépítés és az iskolába beköltözés emlékezetes társadalmi munkaakcióval történt.
Az önálló igazgatású iskola első igazgatója Mozsár László lett.
1970. január 1-jén Etele József lett az „új” iskola igazgatója. Személyében következetes, jól felkészült, gyermekszerető vezető került az iskola élére.
A tanulólétszám növekedése szükségessé tette az iskolabővítést. Nagy telek tartozott az épülethez, ezért a bővítés után is maradt elegendő hely a sportéletre, játékra.
A négy tanterem átadására 1978. április 4-én ünnepélyes keretek között került sor. A bővítés lehetővé tette, hogy a felső tagozatos diákok egy műszakban, délelőtt járjanak iskolába. Az alsó tagozatosok továbbra is délelőtti-délutáni váltásban tanultak.
Etele József váratlan halála miatt 1984. március 1-től július 31-ig Farkas Sándorné megbízott igazgatóként látta el az iskolavezetői feladatot.
1984. augusztus 1-jén Streng Ferencnét választották igazgatóvá, aki 17 éven át – nyugdíjba vonulásáig – vezette az iskolát. Pedagógus egyénisége, következetessége, munkabírása és gyermekszeretete nagy hatással volt a tantestületre és a diákokra egyaránt.
A Kossuth úti épület egyre zsúfoltabb lett, a tanulói létszám növekedett. Szükségessé vált egy új épület megépítése. Erre alkalmas területnek látszott a község Gödöllő felőli része, ahol az ún. pedagógusföldek voltak.
A Tóth Árpád u. 1. sz. alatti telken elkezdődtek az építési munkák. A területrendezésben, kerítésfestésben sokat segítettek a szülők, a tanárok és a gyerekek.
1985. augusztus 1-jén került átadásra a 8 tantermes új épület, melyben a mai napig az alsó tagozatos diákok tanulnak. A 8 tanterem mellett melegítőkonyha és ebédlő biztosította az étkezés lehetőségét a diákoknak és a tanároknak.
Sajnos a tervezett tornaterem anyagi források hiányában nem került megépítésre. Ennek a hiánynak a pótlására azóta sem került sor.
A Tóth Árpád úti épület felépítése lehetővé tette, hogy alsó tagozaton is megszűnjön a kétműszakos oktatás. Iskolánk mindkét épületében délutánonként napközis és tanulószobai foglalkozások, tehetséggondozó szakkörök és felzárkóztató korrepetálások, tömegsport és sportköri órák várják a diákokat.
Komoly szakmai előrelépést jelentett iskolánk történetében az ének-zene tagozat beindítása 1985. szeptember 1-jén. Pallosné Rozgonyi Piroska tanárnő álma vált ezzel valóra, aki mindig úgy gondolta, hogy Bartók és Kodály hazájában nagyon sok a jó hallású és hangú gyermek, csak megfelelő képzésben kell részesíteni őket. Nevelőtestületünk támogatta elképzelését és az eltelt 19 év azt bizonyítja, hogy jól döntöttünk. A tagozat népszerű a gyerekek, szülők körében. Diákjaink egyre többet és eredményesebben szerepelnek községi, körzeti, országos rendezvényeken, iskolai ünnepélyeink állandó szereplői az énekkarosok. Fogékonyak a művészetek iránt. Karácsonyi és év végi koncertjeik maradandó élményt jelentenek a hallgatóságnak.
1993. február 1-től iskolánk épületében működik – önálló igazgatással és tantestülettel – a Kós Károly Művészeti Iskola (alakulásakor Állami Zeneiskola volt a neve).
1992. május 13-án iskolánk felvette Klapka György honvédtábornok nevét. Olyan névadót kerestünk, aki kötődik Isaszeghez és élete példa lehet a tanulóifjúság számára.
Azóta minden évben három napos rendezvénysorozattal emlékezünk névadónkra.
1994 tavaszán iskolánk fennállásának 30. évfordulóját ünnepeltük. Ünnepélyünkön részt vett sok volt kolléga és diák, emlékkönyvet adtunk ki, iskolatörténeti kiállítást rendeztünk.
Iskolánk tanulói létszáma jelenleg 550 fő.
39 pedagógus neveli-oktatja a diákokat.
Nevelőtestületünk kiemelt feladatának tekintette és tekinti ma is, hogy minden tanulót eljuttasson – képességének megfelelően – a legmagasabb szintre. Szeretnénk diákjainknak stabil alapokat biztosítani, aminek birtokában a középiskolában megállják helyüket.
Bevezettük a nívócsoportos oktatást magyar és matematika tantárgyakból a 8. évfolyamon, 4. évfolyamtól számítástechnikát tanulhatnak a gyerekek, magasabb óraszámban tanítjuk az idegen nyelvet. A gyerekek állóképességének javítása érdekében évfolyamonként három testnevelés órát tartunk, délután pedig tömegsport foglalkozások és sportszakkörök várják a mozogni vágyó diákokat.
Nevelési céljaink évek óta változatlanok: tisztességes, becsületes, szorgalmas, a hazát szerető emberekké kívánjuk nevelni diákjainkat, őrizzük régi hagyományainkat, újakat teremtünk, értékeket közvetítünk, kitartó és igényes munkára ösztönözzük tanítványainkat. Nemzeti ünnepeink alkalmával színvonalas iskolai ünnepélyeket tartunk.

 

The György Klapka Elementary School – Isaszeg

 

Klapka György Általános Iskola
és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2117 Isaszeg, Kossuth L u. 85.
Tel / Fax:  (28) – 495 - 708
e-mail   :
klapka@klapka-isaszeg.sulinet.hu
Honlap:
www.klapka-isaszeg.sulinet.hu
Az igazgató neve:
Molnárné Ruck Judit

 

 

Az iskola bemutatása, a helyi pedagógiai program ismertetése

 

      Az iskolában a tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint a gyerekek korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb feladat. 25 évvel ezelőtt bevezettük az emelt szintű ének-zene oktatást, két éve pedig az emelt szintű idegen nyelv oktatását (angol, német) kínáljuk a diákoknak. Alsó tagozatban évfolyamonként egy osztályban iskolaotthonos oktatás folyik. Három napközi és két tanulószobai csoportot működtetünk. Az iskolai könyvtár heti két alkalommal várja az érdeklődőket.
     Pedagógiai programunkat, tantárgyi tanterveinket, céljainkat, feladatainkat  a tanulók életkori sajátosságaihoz igazítva a Nemzeti Alaptanterv (énkép, önismeret, hon- és népismeret, európai azonosságtudat, egyetemes kultúra, aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés, gazdasági nevelés, környezettudatosságra nevelés, a tanulás tanítása, testi és lelki egészség, felkészülés a felnőtt lét szerepeire) és a TÁMOP 3.1.4. kiemelt fejlesztési feladatainak figyelembevételével állítottuk össze. Megismertetjük tanulóinkkal nemzeti kultúránk és történelmünk eseményeit, kiemelkedő személyiségeit és hagyományait - Isaszeghez kapcsolódó történelmi eseményeket, személyeket. Mindezek megbecsülése révén erősítjük a  gyermekekben a haza, a szülőföld és a lakóhely iránti szeretetet.
     A művészeti oktatás a következő művészeti ágakban működik: Zeneművészet, képző- és iparművészet, táncművészet és színművészet. Tanszakok: hegedű, furulya, klarinét, fuvola, ütő, trombita, zongora, magánének, szolfézs, kamarazene, festészet, kézműves, kerámia, grafika, színjáték, balett, társastánc.

 

A tanulócsoportok jellemzői a 2012-2013-as tanévben

 

1. Az alkalmazott módszer jellemzői:
Az Apáczai Kiadó és a Mozaik Kiadó tankönyvei alapján hangoztató, elemző, összetevő módszerrel tanítjuk az írást, olvasást első osztályban.
Új tanulásszervezési eljárásokat alkalmazunk a 2010-2011-es tanévtől.
(tantárgytömbösített oktatás, témahét, projekt oktatás, moduláris oktatási program, műveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatása, önálló intézményi innováció)

 

A kulcskompetenciák fejlesztését kiemelten fontos feladatnak tartjuk. Ennek érdekében az iskola pedagógusai által alkalmazott  néhány munkaforma és módszer:
- 
óvoda-iskola átmenet megkönnyítése,
- 
tanórai differenciálás
- 
kooperatív tanulás
- 
a drámapedagógia eszközei
- 
tevékenységközpontú pedagógiák eszközei
- 
projektmunka (egyéni és csoportos)
- 
tanulói értékelési formák sokszínűsége
- 
informatikai eszközök és interaktív tananyagok alkalmazása a tanítási órákon

 

 2. Emelt szintű idegen nyelvoktatás (kezdő évfolyama, óraszáma):
Angol és német nyelvet tanítunk 1. és 2. évfolyamon heti 1 órában, 3. évfolyamon heti 2 órában, 4. évfolyamon heti 4 órában, felső tagozaton heti 5 órában.
Az általános tantervű osztályokban a 4. évfolyamon kezdünk idegen nyelvet tanítani (angol, német) heti 3 órában, csoportbontásban.
3. Emelt szintű ének-zene oktatás:
Elsőtől, évfolyamonként egy osztályban, heti 4 órában.
Az ének-zenei osztályba jelentkező elsősök meghallgatása:
2013. március 7-én 17-19 óráig és március 9-én 10-12 óráig.
Helye:Tóth Árpád úti épület.
4. Tanórán kívüli lehetőségek:
a.) Ingyenes: tehetséggondozó szakkörök, középiskolai felvételi elokészítők, korrepetálások, fejlesztő foglalkozások, énekkar, versenyeztetés ( helyi és országos)
8.000 kötetes- internetezést is biztosító- könyvtár használata, tömegsport, gyógytestnevelés.
Sportszakkörök: atlétika, röplabda floorball természetjáró szakkör
b.) Térítéses: a művészeti oktatás foglalkozásai (akik nem jogosultak az ingyenességre) Rendszeres kirándulások, színház-, mozi- és múzeumlátogatások, nyári táborok (külföldön is), a tanév során egy hetes tanulmányút német nyelvterületre, erdei iskola, igény szerint úszás, korcsolyázás.
5. Egyéb, az iskolára jellemző specialitás:
3. osztálytól informatika (számítástechnika) szakkört biztosítunk a gyermekeknek
Az Egyesített Pedagógiai Szakszolgálattal együttműködve, gyógypedagógus és logopédus segítségével igyekszünk a tanulási és egyéb nehézségekkel küzdő gyermekek képességeit fejleszteni.
Logikai játszóházunkban élményalapú oktatással készségeket, képességeket fejlesztünk.
Munkánkat gyermekvédelmi felelős is segíti.
Alapítványunk: "Gyermekekért" Oktatási- Nevelési Alapítvány.
Bankszámlaszáma: 65100228-15100058
Adószáma: 18670505-1-13
6.  A nyílt nap időpontja:
A leendő elsősök szüleit szeretettel várjuk nyílt napunkon, melyet
2013. március 12-én 8.00-10.00 óráig tartunk
8. Részletes információkkal segít:
Molnárné Ruck Judit igazgató, tel.: 28/495-708

 

Tanáraink

 

 

Név Végzettség
Abonyiné Gódor Boglárka tanító
Balog Istvánné biológia,technika szakos tanár,
közoktatás vezető,
oktatás menedzser
Bathó Andrea tanító - technika műveltség terület
Bene Sándorné ének-zene szakos tanár
Borók Károlyné tanító
magyar nyelv és irodalom műveltség terület
Csipkésné Kővágó Szilvia tanító
Dobos Olga tanár
Erdélyi Katalin történelem, földrajz, angol szakos tanár
Dr Eszenyiné Sulyok Ágnes magyar, német szakos tanár
Farkasné Podmaniczky Ágnes tanító - értékközvetítő és képességfejlesztő
Fekete Zsuzsanna tanító - informatika műveltség terület
matematika szakos tanár
Fülöp Diána rajz szakos tanár
Gombai Mária tanító- orosz nyelv műveltség terület
Heiser Jánosné matematika, fizika, informatika szakos tanár
Hortobágyi Péterné orosz, magyar szakos középiskolai tanár
Horváthné Pataki Éva tanító - környezetismeret műveltség terület
Kaszab Andrea tanító - rajz műveltség terület
Kisgyörgy Erika tanító -
magyar nyelv és irodalom műveltség terület
Kővágó Jánosné biológia, földrajz szakos tanár
Kurunczi Imréné magyar, német, orosz szakos tanár
Kuthiné Pethő Andrea tanító - ének-zene műveltség terület
Magyariné Szávai Krisztina matematika, angol szakos tanár
Molnárné Ruck Judit tanító,
angol szakos tanár
Munkácsi Mónika tanító - technika műveltség terület
Nagy Józsefné tanító
Németh István biológia,kémia szakos tanár
Palicskáné Szamosvölgyi Anna matematika, fizika szakos tanár
Papp Mihályné tanító - könyvtár műveltség terület
Porteleki Ivett tanító természetismeret műveltség terület
Pozsonyiné Berger Dóra tanító - magyar nyelv és irodalom műveltség terület, drámapedagógus
Reichertné Kertész Csilla tanító,
angol szakos középiskolai tanár
Sári Andrea angol, matematika szakos tanár
Schleerné Nagy Gyöngyvér testnevelés szakos középiskolai tanár
Sindely Julianna tanító- testnevelés műveltség terület
Suhayda Rita tanító- ének-zene műveltség terület
Szakály Róbert történelem szakos tanár
Szatmáriné Szécsényi Anita tanító - ének-zene műveltség terület
Szécsényi Józsefné tanár
Szeder Annamária tanító - természetismeret műveltség terület
Tűz Anita tanító,
ének-zene szakos tanár

Művészeti iskola

Név Végzettség
Ádám Mariann tanár - hegedű szak
Bakos Ferenc tanár - klarinét szak
Balikó István táncművész
Balogh Gábor tanár - ütő szak
Buzogány Márta színművész
Harkai Zsuzsanna tanító,
rajz szakos tanár,
közoktatás vezető
Hernyes Virág énekművész,
közoktatás vezető
Kincses Ágota kerámia és rajz szakos tanár
Lőkös Dorottya tanár -  zongora szak
Tarkó Tamás tanár - trombita szak
Tóthné Ágoston Viktória tanár - fuvola szak
Vojt Zsanett táncpedagógus
Vojt Nikolett Anasztázia

tanító - német műveltség terület

 

                                                  

Művészeti iskola

Név Végzettség
Ádám Mariann tanár - hegedű szak
Bakos Ferenc tanár - klarinét szak
Balikó István táncművész
Balogh Gábor tanár - ütő szak
Buzogány Márta színművész
Harkai Zsuzsanna tanító,
rajz szakos tanár,
közoktatás vezető
Hernyes Virág énekművész,
közoktatás vezető
Kincses Ágota kerámia és rajz szakos tanár
Lőkös Dorottya tanár -  zongora szak
Tarkó Tamás tanár - trombita szak
Tóthné Ágoston Viktória tanár - fuvola szak
Vojt Zsanett

táncpedagógus          

Osztályok  

1.osztályosok

1.a

Barkóczi Richárd
Bene Márk Péter
Bereczki Norbert
Csákány Henrik
Denk Tünde Liliána
Győrfi Eszter Veronika
Hajdu Andrea
Holenár Gergő

Hrustinszki Ádám
Incze Zsigmond
Kanalas Zoltán
Katona Péter Bence
Katona Zsófia
Nagy Blanka Viktória
Orsovai Odett Szandra
Paless Domonkos

Sándor István György
Szabó Tamara Naómi
Szeder Balázs
Szentgyörgyi Gábor Sándor
Szilárdi László
Szöllősi Anna
Tóth Evelin Ildikó
Varga Dalma
Vass Eszter Zsanett

1.b

Balogh Daniella
Bognár Ince
Bohó Barbara
Barasnyó Balázs Attila
Fekete Koppány Tas
Gyurik Dániel Ádám
Jámbor Ádám

Hatházi Levente
Juhász Bálint
Kanalas Csaba
Korom-Vellás Enikő Éva
Kovács Alexandra Éva
Kurmai Emília
 

Laczkó Patrícia
Nagy Luca
Szaniszló Janka
Szőke Alexander
Tóth Lívia
Téglási Márk Tamás

                                                     2.osztályosok

                                                     2.a

 

Apágyi Márk
Barabás Izabella
Bodnár Sándor
Bogár Bálint
Deák Endre Arnold
Dudás Levente
Ecseri Csenge
Fehér Tünde Zsófia

Gegő Zita
Golubics Anita
Gyurka Ádám
Hanák Levente
Hanula Eszter
Jakab Enikő Mária
Kende Péter
Kiss Balázs

Kövesdi Bálint
Molnár Panna
Nagy Sára Kata
Pálfi Szilvia
Sós Balázs
Szabó Simon Márk
Szalárdy Erik
Tancsa Domonkos Gábor
Tóth Kinga

                                              2.b

Bogár Dávid
Bogár Ramóna Luca
Bohó Balázs
Csia Rajmund
Durzák Dalma
Farkas Erika
Fekete Luca Csenge
Gerencsér Dóra

Hanzel Róbert
Jenei Dániel
Kanalas Zoltán
Kis Gergely
Kovács Krisztián
Labát Attila
Nagy Ákos Csaba
Nagy Klaudia

Nagy Miklós
Nagy Tímea Beáta
Oláh Bence
Orbán László
Sipos Noémi
Tóth Ákos Gergely
Tóth Lora
Vincze Vivien Éva

                                                 2.c

Berkes Krisztián
Bukocs Kincső
Daróci András
Horváth Dzsenifer
Jakab Donatella
Kanalas Aida

Kis Ádám
Laczkó Petra
Lakatos Dávid Kevin
Orsovai Máté
Palotai Viktor Mihály
Somlós László Edvárd

Szabó Gyula Balázs
Szabó Fanni
Szabó Gábor Bence
Szénási Renátó
Téglási Márk Tamás
Verebes Bánk

                                         3.osztályosok

                                         3.a

                                    

Apágyi Ábel Attila
Boldizsár Adél
Csipkés Boglárka
Denk Krisztián Iosif
Fodor Borbála
Gróf Richárd
Győrfi Máté

 

Hajdu Nóra Anna
Kanalas Éva
Kiss Botond Andreas
Mihalik Luca Patrícia
Molnár Fanni
Orosz Máté
Palaga Ádám István

 

Pethő Anna
Schleer András
Szabó Máté
Szeder Nikolett
Széplaki Attila
Tóth Viktória
Varsányi Olivér Márton
Verhás Luca

                                        3.b

Ádám Dominik Olivér
Bajkó Anna Karina
Balogh Rebeka
Dalló Krisztián
Horváth Zoltán
Jankovics Rita
Juhász Petra

 

Kanalas Csaba
Karacs Imre
Király Ákos
Kutka Rómeó
Ligeti Zita
Molnár Eszter
Móricz Marcell

 

Nagy Liliána
Orliczki Bettina Loretta
Simon Noémi
Szabó Zsófi
Takács Fanni
Törő Éva
Török Balázs

                                           3.c

Ábrahám Olívia Lilla
Basa József
Berki Noémi
Bódi Benjámin András
Bodnár Edit

 

Faragó Zétény
Hajmásy Katalin Viktória
Holenár Anita
Jámbor Emese Stella
Kanalas Vendel
Lakatos Leonardo Ferenc

Molnár Zsaklin
Obráz Andrej Maximilián
Ruda Mercedesz Ilona
Somogyi Szabina Erzsébet
Totis Cintia Leila
Varga Zsófia

                                           4.osztályosok

                                          4.a

Ács Bence
Antal István
Benke Edina
Bogár Bettina
Bonczidai Boglárka
Dallos Dorina
Farkas Dávid
Gál Petra Krisztina Grósz Zsigmond


 

Gyöngyösi Levente
Gyurka Emese
Hanák Márton Sándor
Ivony Viktória
Kalita Martin Kristóf
Kanalas Mária
Kövesdi Attila
Lutz Gyula
Marton Áron

 

Mátyók András Attila
Orosz Tamás
Paless Ágoston
Plachi Szilárd
Sári Franciska
Szilárdi Emese
Vajda Eszter
Vajda Péter
Varga Bálint

                                       4.b

Bánfi Anna
Bartha Márk László
Brasnyó Péter
Daróczi Klára
Földi Mátyás
Gólya Dorottya
Holenár Zoltán
Horváth Dzsesszika Mária

Kanalas Martin
Kis Virág
Kiszel Marcella
Nagy Alexandra
Nagy Letícia Szilvia
Soós Gábor
Stefanek Ervin József
Szabó Edina

Szabó Lili
Szabó Péter Jonatán
Szabó Roland
Tasák Brigitta Luca
Tolnai Gergő
Tompa Kinga Szimonetta
Tóth Máté
Törő Ádám
Udri Veronika

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 16
Össz.: 39 130

Látogatottság növelés
Oldal: Magyarország iskolái és képei eredményei
Amit tutira tudnod kell - © 2008 - 2025 - nyester.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »